Hétvégék

Kapok ám a fejemre folyamatosan, hogy miért nem írok már a blogra, tudom, kicsit elmaradtam, de most bepótolom. :-)

Kezdeném a 2 héttel ezelőtti hétvégével, amit Attila végre valahára velünk töltött, azért egy kicsit természetesen benéztünk a szállodába, hogy minden rendben van-e? :-)) Szóval szombaton kicsit későn tértünk magunkhoz, Dórci kegyes volt hozzánk és hagyott minket reggel aludni, így hamar elszaladt a délelőtt. Lementünk azért itt a kiserdőbe sétálni egyet, megmutattuk Apának a "nevezetességeket", mint hogy melyik kőhídról szoktuk dobálni a kavicsot a patakba, melyik "titkos" úton kell lemenni a patakhoz. Kis idegenvezetőnk nagyon lelkesen kalauzolta az Apját, húzta maga után rendesen. Annak rendje és mondja szerint vittük a dobozkánkat, kincseket gyűjteni. előző éjjel esett, úgyhogy Dóri gumicsizmában ugrált előttünk, mi meg pókember módjára ugráltunk a pocsolyák felett, próbálva elkerülni a térdig érő dagonyát.

Aztán felmentünk, ebéd, délutáni pihi, és már indultunk is a tengerpartra, mert gyönyörű idő lett, ezerrel sütött a nap. De még előtte elmentünk vettünk Dórcinak a szobájába sötétítő függönyt. Aztán irány a part. Persze megbeszéltük, hogy nem, annyira nincs meleg, hogy mezítláb rohangáljunk a parton. De végül Attila nem bírta ki és levette a cipőjét, akkor meg már természetes, hogy kisasszony is.. A következetesség és a példamutatás mintaképei vagyunk...de azért ennyi még belefér. :-) Félóra szaladgálás, pancsizás (szigorúan csak láb), meg persze száraz ruhába átöltözés :-) után megbeszéltük, hogy azért csak kéne enni egy fagyit. Nagyon szuper kávézók, éttermek, fagyizók vannak a sétányon, mintha nem is az Északi-tenger partján lennénk és mintha nem is 10 fokos lenne a víz. Szóval befagyiztunk rendesen, nem panaszkodás képp, de a Dóri megette a fagyimat :-(((( már nem a habfagyi a kedvence, hanem a rendes fagyi és ráadásul a csokis, úgyhogy mégegyszer át kellett öltöztetni......Még kimentünk a parti játszótérre, és utána haza. Dórit nagyon nem kellett ringatni, kb. 10 perc alatt elaludt a Drága :)))

Vasárnap megbeszéltük, hogy elvonatozunk Stonehaven-be, ami kb. 15 percre van Aberdeentől, egy nagyon szép tengerparti kis halászfalu. Dóri már a vonatozástól teljesen felpörgött, főleg, amikor a pénztáros nő átnyújtotta neki a saját macis jegyét.(sajnos azóta már nincs meg, elvesztettük :-( , de a fotón látható. Azok a kisgyerekek, akik még ingyen vonatozhatnak, kapnak egy ilyen macis jegyet emlékbe. Hát mit mondjak, nem fogott el a MÁV feeling.....Szóval rövid utazás után megékeztünk Stonehaven-be. Az állomásról lesétáltunk a főtérig, ahol éppen Carboot volt. (ezúton is köszi Mosó Andi barátnőmnek, aki felhívta rá a figyelmemet). Ez egy vásár, ahol használt cuccokat lehet kapni,bútorokat, könyveket, játékokat, csomó mindent. Dóri persze begyűjtött magának egy pár játékot. :-) Lesétáltunk a partra, onnan pedig a kikötőbe, ahol is a csemete kitalálta, hogy ő bizony szokás szerint csak a lábiját egy picit hadd dugja bele a vízbe. Mivel meleg  volt, engedtünk neki..így utólag nem kellett volna. Gatyaszár fel, cipő, zokni le, Dóri be. Kb. 1 méterre állt tőlem (én a biztonságos száraz sávban felöltözve), mikor is jött egy hullám és kimosta szegénykém lába alól a homokot, így Dóri vízbe be derékig. Kiabáltam, hogy álljon fel, mikor jött egy még nagyobb hullám és Dórit betakarta nyakig. Úgyhogy én cipőstül, nadrágostul Dóri után be. Mondanom sem kell, mi voltunk a helyi látványosság, még a sirályok is minket néztek. Kihoztam a vacogó csemetét a vízből, gyorsan lehúztam róla a vizes ruhát, Attila, aki éppen akkor ért oda, mert hogy közben ő elment hajót nézni, reptében kapta le a pulcsiját és húzta rá Dórira, aki csak azt vacogta, hogy fázom-fázom-fázom. 2.váltás ruha rá, de persze vissza akart menni, úgyhogy én már rutinosan levettem a cipőmet. Persze nem telt el 2 perc, Dóri seggre ült a vízbe, úgyhogy ismét gatya, bugyi le......és így tovább, és így tovább. Szerencsére 4 váltás ruha volt nálam :-))) utána mindenkinek azt mesélte, hogy képzeld, beleestem az Északi-tengerbe!!!

Utána egy nagyon jót ebédeltünk egy hangulatos, kis étterembe, ismét vissza partra, ahol Dórca végül elaludt a babakocsiban, és Apával végre mehettünk FAGYIZNI!!!! Ébredés után egy kis játszóterezés, aztán indultunk haza a vonattal. Nagyon jó hétvége volt, de a legjobb az volt, hogy együtt töltöttük.

Most már mondhatom, hogy szerencsére Dóri nem fázott meg a hideg víztől, kicsit aggódtam, hogy "nem ússzuk meg szárazon"

A következő napok játszóterezéssel, vásárlással, ismételt tengerpartozással (szigorúan cipővel, volt is hiszti) teltek. Szerencsére jó idő volt végig, csak enni és aludni jártunk haza. Kivéve pénteken, amikor a parton voltunk egész nap, Dóri babakocsiban aludt és meg kiültem egy padra kávézni és néztem a tengert. Hűűű, de jó volt, na ezért kell beszerezni egy tengerparti házat. :-) Határozottan stresszoldó és nyugtató hatással van az emberre.

Aztán volt kukorica party, meg valami érdekes a Tv-ben....képek lent. Apja lánya.... :-)

Eljött a hétvége ismét, és Attila meglepett minket egy hétvégés autóbérléssel. Így szombaton elindultunk felfedzni Kóciát. Ellátogattunk Ballaterbe, ami egy kis város közel a hegyekhez, Skócia közepén. Azonkívül, hogy gyönyörű, itt található a Balmoral kastély, ami a királyi család egyik rezidenciája. Sajnos augusztustól-októberig nem látogatható, mert a királyi család tartózkodik ott, így csak a kapuig jutottunk. Attila viccesen megjegyezte, hogy "nem értem miért nem mehetünk be, engem, nem zavar, ha ők is itt vannak..." :-) tudtuk, hogy most le van zárva, de ha már ott voltunk, elmentünk a kapuig. Nem baj, jövő áprilisban megnézzük belülről is. Viszont a városban éppen családi nap volt, felvonult a királyi családot őrző testőrség, megmutatták magukat a nagyvilágnak. Nagyon szimpik voltak, beszélgettünk is velük, mesélték, hogy ez eddig nem volt szokás, de most úgy gondolták, hogy bemutatják magukat, meg hogy mit is csinálnak valójában. ott volt a helyi tűzoltóság is, és Dóri felmászhatott a tűzoltóautóba, sőt még beülhetett a volán mögé és vezethette is. Nagy volt a boldogság... :-) Volt egy felfújhatós akadálypálya, amit direkt a gyerekeknek hoztak. Nem kell mondanom, hogy ki élvezete a legjobban. De megmagyarázta, mégsem mehet be a gyerek egyedül...még valami baja lesz. Megnéztük a város már nem használatos vasútállomását, amiben található egy múzeum, természetesen viaszbábokkal illusztrálva Victoria-királyné érkezését, fogadását, pihenőszobáját. Egyébként nagyon érdekes volt, szépen meg volt csinálva. Dórinak legjobban a korabeli fürdőszoba és WC tetszett, hogy milyen szép....:-) Visszafelé játszótereztünk természetesen. Ja és én is vezettem, az elején némi halálfélelemmel ugyan, de aztán belejöttem.  A legrosszabb az egészben, hogy folyamatosan mentem le az útról balra, szóval oda kellett figyelni, hogy mindig egy kicsit jobbra befelé tartsam az autót. És én még a váltótól féltem, mert hogy az ugyanúgy van a kocsiban, csak én ültem a másik oldalon. Fura volt bal kézzel váltani, és a sebességek is ugye fordítva vannak, azáltal, hogy a másik oldalon ülsz. De ezt volt a legkönnyebb megszokni.

Mindegy túléltük....

Vasárnap pedig irány Loch Ness és a szörnyike...:))) azt terveztük, hogy legkésőbb délre azért odaérünk, hogy el tudjunk ott tölteni egy kis időt. Hát ez nem sikerült, mert annyi szép helyen meg kellett állni útközben. Megálltunk a hegyekben egy kis faháznál kávézni, sütizni, nagyon hangulatos volt, megnéztük a sípályákat, most már értjük, hogy miért járnak át síelni Ausztiriába. Szóval kb. délután 3-ra értünk így oda, de mint kiderült nem volt késő, mert sajna egy kicsit másra számítottunk. Maga a tó és a környéke lenyűgözően szép, tényleg, pazar a kilátás, az egész helynek van egy misztikuma. De nincs kiépítve, nincsenek azok a hangulatos kis kikötők, ahová le tudsz ülni, tudsz egy kicsit sétálni, fagyizni, ilyesmi. még a helyieket is megkérdeztük, hogy van-e valami központ vagy valami hely, ahová le tudunk menni, hátha nekünk csak esetleg elkerülte a figyelmünket, de ők is azt mondták, hogy sajnos nincs, azért mondtak egy kisvárost a tó mentén, ahol le is ültünk kajálni, mert éhesek voltunk. Na hát azt inkább kihagytam volna. Attila szerint jó volt az, csak én nem voltam elég éhes, és ezzel elpusztította az enyémet is. Szerintem, meg ő él már itt túl régóta és megszokta. Visszafelé ismét célba vettünk egy játszóteret, ott végre Dóri kiugrálta magát. Szupi játszi volt, még medence is volt, bár azon tanakodtunk Attilával, hogy ezt vajon mikor használják...??? Átmentünk Inverness városán, nagyon tetszett, úgyhogy megbeszéltük, hogy ide visszajövünk mindenképpen, el lehet itt tölteni egy napot. Hazafelé a leggyorsabb utat választottuk, mert Dóri eléggé elfáradt, de így is 2,5 óra volt az út hazafelé. Sajnos ezzel vége lett a hétvégének, hétfőn visszavitte Apa a kocsit, Dórca meg is siratta, azt hitte, hogy ez már a miénk :-)))